Varga Ferenc József

Varga Ferenc József Magyarország legnépszerűbb és legszerényebb humoristáinak egyike, aki 1993-ban kezdte a szakmát, és azóta - leszámítva a napi étkezéseket és a tisztálkodást - abba sem hagyta. Előfordul, hogy alszik, de akkor is fellép. Egy éves kora előtt született, anyjának egyenes ági leszármazottja. Apja az anyja férje volt. Gyerekkorában alacsonyabb volt, mint most, jelenlegi magasságát később érte el. Születésétől fogva abba az irányba néz, amerre beszél.

A Rádiókabaréban 1994 óta hallható - füllel, de szemmel látható is - a HBO Mennyi?30! című stand-up műsorában. A Friderikusz-showban is szerepelt, majd megnyerte az 1998-as Humorfesztivált. De ez régen volt. Az, hogy rendszeresen látható mindenféle Sas-kabarékban, annak tudható be, hogy 1999-ben Böröczky József beajánlotta a Mikroszkóp Színpadra, mely társulatnak 2010-ig a tagja is maradt. Ezzel egyidejűleg többször is kapott Bonbon-díjat, de azokat a Rádióban. Nem ette meg egyiket sem, mert fémből vannak.

2010-ben megkapta a Karinthy-gyűrűt, de vissza kellett adnia Maksa Zolinak, aki csak megmutatta neki. Varga Ferenc József később, 2012-ben saját Karinthy-gyűrűt is kapott munkásságáért, így azóta nem kell sóvárogva másokét nézegetnie. Felesége szerint sajnos ez csak a gyűrűvel van így.

Írt könyveket is, szám szerint kettőt, és ugyanennyit olvasott. Ebből az egyik Donászy Magda verseskötete, a másik ugyanez. Rég volt ez is.

Mostanában 44 éves. Gyakran lép fel és őszül. Régóta látható-hallható a Comedy Centralon, a Showder Klubban, az ATV-n, a Rádiókabaréban, valamint az utcán, de ott csak megy. Legfrekventáltabb kollégája Aradi Tibor, duójuk sikere a határon túlra is eljutott, egyedül a határőr nem ismerte meg őket, de a mellette álló német juhászkutya vakkantására továbbengedte őket.

Varga Ferenc József Budapesten lakik és szereti a rockzenét. A halat nem.

Kérje ingyenes ajánlatunkat!

Tóth Imre "Bruti"

Stand-up humorista, Irodavezető

+36-20-328-1566

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Kérem, adja meg a nevét!
Kérem, adja meg az email címét!
Kérem, adja meg a telefonszámát!
Kérem, adja meg az üzenetet!
Kérem, olvassa el és fogadja el az adatkezelési tájékoztatót.
Kérem adja meg a helyes válaszokat!