A magyar humor dalos pacsirtája – Bruti - Stand-up fellépők megrendelése

Humoristák megrendelése, garantáltan kiváló árakon! Tel: +3620 328 1566, www.humorellato.hu

A stand-up előadók általában egy szál mikrofonnal állnak a nagyközönség elé, de néhányan múltjukból magukkal hozzák hangszereiket is. Bruti és a gitárja mára már elválaszthatatlanok, a stand-up előadásait vicces dalokkal színesíti.

Bruti, Tóth Imre néven született 1970-ben, Debrecenben. Fiatal korától vonzódott a humorhoz, saját bevallása szerint kedvenc szórakozása az volt, hogy Sanyo típusú kisrádiójára tapadva hétfőnként a Rádiókabaré adásait hallgatta. Nagy kedvencei Hofi, Markos-Nádas, később pedig a L'art pour l'art Társulat.

bruti2
Civil szakmája mellett (ami tényleg a fűtésszerelés volt) tini korától gitározott és megfordult különböző debreceni rock zenekarokban, majd később lakodalmas zenészként járta a vidéket.
2006-ban ismerkedett meg Hadházi Lászlóval, akivel egy közös rádióműsort vezettek, majd két év elteltével csatlakozott a Dumaszínház csapatához. Először a Rádiókabaréban tűnt fel, ami meghatározó élmény volt számára, hisz azokkal a művészekkel és szerkesztőkkel dolgozhatott együtt, akikért gyermekkorától rajongott. Még abban az évben bekerült a Comedy Central Bemutatja csapatába és ez alapozta meg a tévés karrierjét. Innen már egyenes út vezetett a Showder Klub műsorába, amiben ő képviseli a zenei humort, és mai napig feltűnik. Legsikerültebb számai a ByAlex- Kedvesem paródiája, A Quimby - Most múlik pontosan paródia, a Csecsemődal és egy Buszos-csöves sztori, ahol egy nénivel került összetűzésbe.

 

Saját műsorával folyamatosan járja az országot, feltűnik sok fesztiválon, városnapokon, különböző rendezvényeken. Facebook oldala százezres nagyságrendű rajongóit pedig naponta szórakoztatja vicces videókkal, poénokkal.

 

Ha ön is szeretné rendezvényén látni-hallani a magyar stand-up keresett humoristáját, akkor itt megteheti: Bruti megrendelése.

 

Kérjen ingyenes árajánlatot vagy bővebb információt! Kérek